Szülésre bocsátó ceremónia

Óriási örömömre július közepén stúdiónkban lezajlott az első teljes hosszúságú Blessingway, azaz Szülésre bocsátó ünnep.

Hogy mi is ez pontosan, arról a Foglalkozások oldalon bővebben lehet olvasni.

Kitti kismamaként Ausztriából keresett meg , hogy összehozza szétszóródott női családtagjait erre a számára nagyon fontos ceremóniára. Érkeztek Szombathelyre rokonok Dániából, Ausztriából és az ország másik részéből is. Teljesen az ő igényeinek és elképzelésének megfelelően lett a program összeállítva, a helyszín dekorálva.

Csodálatos volt hallgatni a szüléstörténeteket, beszélgetni a múltról-jelenről-jövőről, érezni a női rezgéseket, kapcsolódni, erőt meríteni egymásból és feloldani a kismama félelmeit.

Szeretettel osztom meg az Ő érzéseit, gondolatait is a ceremóniáról:

„Ami a legfontosabb volt számomra, hogy családom női felmenőivel és tagjaival tölthessek egy délutánt. Nóri szervezésében minden az elképzeléseim szerint alakult. Megerősítettek, hogy minden érzésem a szüléssel és anyasággal kapcsolatban rendben van, nem vagyok egyedül ezekkel az érzésekkel. Anyának lenni egy önismereti út, amely sokszor lesz csodálatos és egyben nehéz is. Ezen az úton mindig számíthatok rájuk, mindig ott lesznek nekem és fogják a kezem.
Mindenki másképp éli meg ezt a különleges időszakot és ez így van rendjén, az elfogadásnak van itt helye. A ceremónia minden mozzanata csodálatosan volt felépítve. Azóta is a sok megerősítő üzenet, amit ott kaptam albumba gyűjtve, a mindennapjaimra részévé váltak, és azóta folyamatosan bővűltek kedves barátnőimtől kapott üzenetekkel és képekkel is.”

Köszönöm Kitti, hogy minket /engem választottál a rituálé levezetésére. Óriási, feltöltő élmény volt számomra is látni a családod összekapcsolódását.

A végén pedig beszéljen ez a pár kép. Talán a hangulatot, érzeteket valamennyire vissza tudják adni.

Ha Te is szeretnéd méltóképpen elbúcsúztatni a várandósságod és szeretnél felkészülni a szülésedre, keress bátran a Kapcsolatok oldalon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük