Egy évesek lettünk…

Köszönjük mindenkinek, aki csatlakozott hozzánk és elkötelezetten kitartott mellettünk!
Köszönjük azoknak is, akik ezután fognak csatlakozni!
Mindenkit nagy szeretettel várunk továbbra is…

 

Évi gondolatai az Örökmozgó Centrum első születésnapján:

„Egy éve nagy tervekkel indultunk, melyeket felülírt az élet. Amire elkészültünk a stúdiónk felújításával, a személyes csoportos foglalkozásokat le kellett állítanunk a járvány miatt, és ez az állapot még most is tart.

Újra kellett tervezni és szervezni a tevékenységünket. Egyeztetések, próbafoglalkozások után beindítottuk a Skype-os órákat. Vendégeimnek, – mint mindannyiunknak -, idegen volt az új helyzet, hogy a személyes kontaktus helyett az online térbe helyeztük át a találkozásainkat. Azóta szépen belejöttünk és nagy örömömre folyamatosan növekszik a résztvevők létszáma.

Ennek a szokatlan helyzetnek nem csak hátránya, de előnye is van. Hiszen így nem kizárólag csak a szombathelyi vendégek vehetnek részt a foglalkozásokon, hanem más városokból és külföldről is vannak résztvevők.

Boldog vagyok, hogy az online órák jól működnek, de már nagyon várom a személyes csoportos foglalkozásokat. Bízom abban, hogy hamarosan lehetőségünk lesz újra a stúdióban találkozni, de a Skype-os online órák lehetősége továbbra is fennmarad.”

 

Nóri gondolatai az Örökmozgó Centrum első születésnapján:

„Szuper közösség alakult ki a kismama jóga órákon, aminek igazán aktív tagja lehettem én is várandósan. Csodálatos volt a lányokkal együtt megélni a változásokat, és segíteni egymást a bizonytalan helyzetekben. Az órák tartása a teljes babavárás alatt feldobott, testileg és lelkileg is felfrissített. Remélem minden kismamám ugyanígy érezte magát.

Elindult a baba-mama jóga is, amit sajnos a vírushelyzet keresztbe húzott, de már készülök a visszatérésre a régi, új anyukákkal és babócákkal. A kismama csoport átalakul anyuka közöséggé, így a kialakult ismertségek és egymás támogatása továbbra is megmaradnak. Külön öröm számomra, hogy a kisfiam is részt vehet a foglalkozásokon, így hamar bekerül a babás társaságba.”

 

Boldog születésnapot és jó egészséget!

Ha elmondanátok nekünk, Ti hogyan éltétek meg velünk az elmúlt évet, megtehetitek Üzenetben vagy a Facebook oldalunkon. Köszönjük! <3

egy éves

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük